Január közepén a barátommal, Varga Tamással, úgy gondoltuk, hogy el kellene menni kirándulni a Pilisbe. Mikor megfelelő időpontot találtunk, ő szabadságot vett ki, én pedig az egyetem vizsgaidőszakában voltam, elkezdünk készülődni. Indulás előtt pár nappal kitaláltuk, hogy mért ne aludnánk kint a szabadban. Hát jó, mondtam én. Fejenként két hálózsákot vittünk, néhány polifómot és egy sátrat csatoltunk a csomagunkhoz még.
Február 2-án hajnalban el is indultunk a vonattal Pestre. Budáról hévvel mentünk Pomázig. Itt megittunk a reggeli induláshoz szükséges pohár sörünket, és még gyorsan feltöltöttük a zsebeinket csokoládékkal. Majd buszra szálltunk és a Csobánkára leforduló út buszmegállójából indult a gyalogtúránk.
Az első nap:
Az erdőbe beérve fagyott avart láttunk, havat csak elvétve. A Holdvilág-árok bejáratánál egy gyors reggeli. Ekkor még nem sejtettük, hogy milyen út vár ránk, ám amikor tovább mentünk az árokban észleltük, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint elképzeltük. Hiszen a közel -15 ◦C-ban minden jéggé volt fagyva. A nagycsomag miatt úgy döntöttünk, hogy nem a vaslétrán megyünk fel (nem is fértünk volna fel a csomaggal), hanem az árok végén. Egy meredek úton, melynek felmászásán nyáron is kiszuszogósodik az ember, indultunk ki az árokból. Ekkor jöttem rá, hogy a katonai surranó sok jó tulajdonsága mellett a jégen nagyon csúszóssá válik. Miután felkapaszkodtunk, visszanézve megláttuk az árok végében a vaslétrát, mely mellett és rajta teljesen megfagyott a nyáron lefolyó vízesés. A táskákat hátra hagyva lemásztunk a létrán és a fotózási mániánkat kiéltük a csodálatos természet alkotta jég formákon. Bementünk a közeli barlangba, de a szemetet látva nem sokat időztünk. Annál többet voltunk az árok fölött levő barlangban, amely mellett régészeti ásatások nyomait láttuk. A barlangba egy bedobott hosszú faág segítségével jutottunk le. Ez egy kultikus hely volt és a gyertyákból ítélve van aki még ma is annak tartja (nem véletlenek az ásatások).
A piros kereszten tovább haladva célunknak tűztük ki Pilisszentkereszt környékét a táborverés céljából. Az út erősen jeges volt és már mindent hó lepett. Sok-sok csúszkálás és néha esés közepette haladtunk. A téli erdő csöndjét a néha el-eldördülő messzi vadászpuskák hangja törte meg, melynek nyomait (szegény nyuszik) láttuk a havon. Ekkor már éreztük, hogy valójában milyen nehéz is a táskánk. Hát igen többet kellene edzeni.
Már késő délután felé voltunk mikor eljutottunk a Pilisszentkereszt felett úgy 3-4 km-re levő Szent-kúthoz ahol egy kápolna is áll. Itt a bő forrásvíz láttán elkészítettük az ebéd-vacsoránkat. Ekkor már kezdett lemenni a nap és fáradtak is voltunk, tehát úgy döntöttünk, hogy itt maradunk. A sátornak megtaláltuk a megfelelő helyet ám a fagyot hóba egyáltalán nem lehetett beleverni a cölöpöket. Néhány helyi emberrel találkoztunk, akik a forráshoz jöttek, és mind azt hitték, hogy azért alszunk itt, mert ez egy szent hely. Még felszentelt gyertyát is kaptunk egyet-egyet, hogy Mária vigyázzon ránk.
Az esti alváshoz bekészülődve ültünk a sátorban, mikor már a kinti hőmérséklet jócskán leesett. A sátorban elég jó idő volt úgy 0 ◦C-hoz közeli. Igen ez, így is megy, amíg az ember be nem burkolódzik a hálózsákba, mert akkor a testhőmérsékletünk már nem melegíti a környezetett. Az éjszakát csak néhány vaddisznó zavarta meg, akik a forráshoz jöttek inni és táplálékot keresni.
A második nap:
Úgy hat órakor keltünk. Többet akartunk menni, mint az előző nap. Reggeli forró leves a sátorban, majd kimerészkedtünk a hidegbe. Elkezdtünk összepakolni, majd úgy fél kilenc előtt leindultunk a faluba. Ott a kis kocsmában egy-egy pohár sört megittunk, aztán indulás.
Felmentünk Dobogókőre és ott a turistaházban forró teát és pár szendvicset ettünk reggeli gyanánt. Közben megbeszéltük, hogy még jó hogy nem itt aludtunk, ahogy terveztük, mert itt sokkal nagyobb hó volt és hidegebb. Most már felmelegedve indultunk neki a következő állomásunknak, a Rám-szakadéknak. A Dobogókő körüli turistautak, úgy 3 km-es körzetben, teljesen össze voltak taposva, így jó csúszós volt megint az út. A hátunkban éreztük a tegnapi zsák cipelését, de ezt elnyomta a zsák súlya ismét.
A Rám-szakadék bejáratához érve elképesztő volt a látvány, hiszen a szakadék vize teljesen megfagyott. Ekkor már erősen felébredt bennünk a hágóvas gondolata vagy legalább egy macskink lett volna, de nem volt. Így maradt a csúszkálás. A már szinte teljesen kiépített Rám-szakadékban könnyítette a mozgásunkat a nemrég kitett kapaszkodó csövek. Már egészen élveztük a csúszkálásokat, néha fenéken, amikor jöttek a nagyobb szintesések. Volt ahol elég komoly volt és ott csak a cső erős megmarkolása lett lejutásunk kulcsa. Ám az igazán komoly helyeken, ahol nem lehetett volna már tényleg lemenni felszerelés nélkül, ott az újonnan kitett létrák vártak, bár elég jegesen. Kettő ilyen hely volt, ahol vaslétra volt. Néhol-néhol megmutatta magát a víz a jég alól utunk közben, és végig gyönyörködtünk a jég által alkotott alakzatokban. Hihetetlen szép volt, mindenkinek ajánlom ebben az évszakban is. Eljutottunk ahhoz a szakaszhoz, ahol egy másik patak jön bele a szakadékba. Ide nagy táblával jelezve volt, hogy TOVÁBBHALADNI TILOS! Hát mi persze, hogy bementünk, de csak egy kicsit, mert idő is kellett volna és felszerelés is ehhez a szakaszhoz.
Ezután végig mentünk a Rám-szakadékon, majd a közeli Ifjúsági tábor közelében eldugtuk a táskáinkat, hogy súly nélkül felmehessünk a Vadálló-kövekre. Előre sejtettük a már érzékelt utak miatt nem lesz egyszerű. Egyedül a kis apró sziklácskák nyújtották cipőinknek a tapadási lehetőségeket. Mikor felértünk elképesztően szépek voltak a havas erdők felülről nézve. Csak azt sajnáltuk, hogy a ködös idő miatt nem láttuk a Duna-kanyart. Sajnos nem tudtunk felmenni a Prédikáló-székre, mert vissza kellett fordulnunk, még haza is kellett menni.
A hegyről lefelé és Dömös felé kissé szomorúan és fáradtan váltunk el a hegyektől. Dömösről szerencsénkre indult egy busz közvetlenül Pestre. Majd onnan vonat.
Aki egy kicsit kalandvágyó, annak ezek a túrák maradandó élmények, ahogy nekünk is az lett.
A túra időpontja: 2006.február 2-3.
Szöveg: Kocsis Dávid
Képek: Varga Tamás és Kocsis Dávid
Publikálás: HTM magazin 2007. júniusi szám
North route 