Kaiser-Franz-Joseph Klettersteig (D), Rosslochhöhlen Klettersteig (D-E) és Kaiserschild-Klettersteig (D-E) – 2011.04.9.-10.

Ezt a három vasalt útat kifejezetten jó egy hétvégére összeszervezni. Viszont kellő edzettséget és gyakorlatot igényel a sziklamászás világában.

Mind három klettersteig az osztrák Eisenerz város környékén található. Mi az első napra a Kaiser-Franz-Joseph  és a Rosslochhöhlen utat választottuk, mivel szinte egymás után lehet őket kimászni. Parkoló a fal alatti Leopoldsteiner See tó mellett van, ahol mi a mászás előtti éjszakánkat is töltöttük. Másnap a Ferenc Jóska klettersteig beszállását 15 perc alatt értük el. Figyelem senkit ne tévesszen meg, ha azt látja kiírva, hogy a biztosító köteleket visszabontották! Ott van az, csak a bátortalanabb jelentkezőket ijesztik el így 🙂

Magával az úttal 860 m szintet küzdhetünk le. Nagyon kellemes, ám hosszú mászás. A viharos szél nehezítheti az utat (kipróbáltuk). A végén még lehet egy kis adrenalinnal túráztatni a szervezetünket, ha kilibegünk a drótkötélhídon a tó panorámájába. Az egész mászás nem volt több számunkra, mint 3 óra.

A kiszállás után 15 perc sétára találjuk a következő lehetőséget kezeink megmozgatására. Ez a Rosslochhöhlen klettersteig aminek érdekessége az, hogy egy barlanghoz kell lemászni, aztán pedig annak a kürtőjén ki, oda ahonnan elkezdtük. Csak annak ajánlott aki még nem merítette ki erőtartalékait, és vágyik még egy jóval keményebb mászásra, mint az előző. Figyelem a mászás “egyirányú”! Visszafelé nem szabad elindulni, mert esetleg osztrák sorstársakba ütközöl, akik valószínűleg nem tolerálnák a dolgot. A barlangosdi mászás is 35 percünkbe tellett csak.

Ezek után bőven marad időnk, hogy fentebb túrázzunk a csúcsra, ahol szép panorámában elfogyasztottuk a megérdemelt összenyomott szendvicseinket.

Lejövetelnek a térképen is jelölt turistaút ajánlott, ám nekünk úgy tűnik az eddigi nehézségek nem adtak még teljes élvezetet. Így történt, hogy a hegyen másfelé kavarodtunk el, ami eléggé izgalmassá fokozta a lemenetelünket a hegyről. Egy markánsabb völgyben indultunk le, amerre, mint később kiderült, a jelzés már nem vezetett. Az valahol útközben elillant balra. Oda se neki, kinek kell a megszokott út, amin már több ezer sógor letörtetett. A szakadékok-hasadékok rengetegében próbáltunk szintről szintre lejjebb jutni a hegyoldalban. Néha már-már sejleni látszott a biztos lemenetel kulcsa egy-egy nyiladék felé ereszkedve, de minduntalan 20-30 méteres falak zártak el a lenti völgytől. Végül sikerült egy 5-6 méteres II-III-as nehézségű falat találni, amin letudtunk mászni (szólóban), a sejtéseink szerint megfelelőnek vélt nagyobb törmelékes völgy felé. Ezek után már csak a kitartásunkon és a szerencsénken múlott, hogy nem futottunk bele nagyobb nehézségekbe, és végül leértünk a hegyről. Érdekes módon igazából 1 órával lett csak hosszabb a lejövetel, mint a szokásos úton lenne. Akit érdekel a lejövetelünk az lejjebb megtalálja térképen bejelölve. Mindenki csak saját felelősségre induljon el rajta! Az út neve: “Ruskó – imádkozz az életedért – kerülő”, UIAA III-as nehézségű. Jó ha viszel kötelet is. Nálunk nem volt.

Szóval leérve egyéb érdekességet lehetett még találni, a most már valódi kijárt út mellett. Egy idilli környezetű barlangforrás van itt. A neve Schwarze-Lacke, amihez egy helyi koboldos történet is kapcsolódik, ami megmagyarázza a szomszédos hegy vasérc bányászatát. Akit érdekel itt elolvashatja.

De a nap itt még nem ért végett, hiszen holnap még nagyobb feladat várt ránk. Ezért Eisenerz Ramsau után fentebb az erdőben találtunk is egy nyugodt vadkemping helyett. Volt patakunk is, így a mosdás is teljes mértékben megoldható volt.

Másnap Kaiserschild klettersteigre indultunk. Autónkkal a Gasthaus Gemeindealm parkolójában álltunk le. A beszállásához vezető út nehezebb, mint az előző utaké, és meglepetéseket is kínál ebben az évszakban. Olyan apró figyelmességekre gondolok,  mint például egy fagyott firn lejtőn való traverz jégszárszámok nélkül, csupán két marokkő segítségével. Kicsit a társaság egy-két tagja ezek után elbátortalanodott a dologtól, de 20 másodpercnyi szusszanás után már el is illantak a visszafordulás sötét gondolatai. Szerencsére a beszállásig több nagyobb nehézség már nem akadt (2,5 óra a beszállásig), így a 270 m mászás kezdetét vette. Ez az út joggal a környék legnehezebb via ferratája, ami jó pár áthajlásában és a kitettségében is sokszor megmutatkozott. A vége felé egy nepáli hídon borzolhatjuk idegeinket, ami a szintén viharos széllökéseknek köszönhetően kellő amplitúdóval is rendelkezett. Idén mi voltunk a negyedikek az útban (előttünk háromszor ugyanaz a fickó, aki a mászásunk közben is beelőzött, valószínűleg valami helyi Jürgen hegyi mormota, akit az asszony az ebéd előtt el küld mászkálni, hogy ne legyen láb alatt). A mászás időtartama a nagykönyv szerinti 1,5 óra volt. A kiszállástól a csúcs 15-20 perc járásnyira van. Erőteljes sziklapiramisként magasodik a völgy felé a Kaiserschild 2084 méteres magasságával. A csúcson még egy havasi csóka is szélszörfözött (Surfin’ bird).

A szél miatt, a megérdemelt ebédet a lemeneteli úton fogyasztottuk. Szerencsére a bajos firnlejtő, így déltájban megolvadt és a barátunkká vált, aminek segítségével pikk-pakk a völgyben voltunk. A csúcsról, így 2 óra alatt lent voltunk a kocsinknál.

Akinek még ez a leírás sem volt elég az nézegesse a lenti képeket, akinek meg elég volt az is 🙂